Tuesday, 15 January 2013

Egy átlagos semmi nap

Kezdek beleszokni az ittlétbe. És azon veszem magam észre, hogy ugyanazt csinálom mint annak idelyén otthon. Fél 10 re bent vagyok elsők között és 7 fele jövök el az utolsók között. Nem ez a jó irány. Tudatosan kondicionálnom kell magam, hogy betartsam a normál 7,5 óra munkaidőt :D

Hibajavítás, hibajavítás, hibajavítás. Ha valaki ismer az tudja, hogy a css az legkevésbé sem az én területem. Nyilván ilyen szarokkal is megtalálnak. Ilyen szempontból elég lentről kezdem. Küzdeni kell felfele. Minden adott.

MOndjuk olyan szempontból jó a dolog, hogy ha egy bug kapcsán egyeztetni kell, az is az én feladatom. De ebben semmi meglepő sincs. Szép lassal járom körbe az embereket és mutatkozok be nekik. Ha valaki nem üll itt mert mondjuk a spanyol leánynál dolgozik, akkor levél, cset. Segítőkészek. A dolgoknak haladni kell. Azt azert mégiscsak furcsálom, hogy mint új embert nem vittek körbe legalább a product ownerekhez hogy nesztek baze nektek fog hibákat javítani lehet keresni fog titeket. Ezt mind a csop vez hibájának róvom fel, mint ahogy azt is hogy oktatás azóta sem volt... Ha így, akkor így.

Napközben viszonylag sokat keresgélek lakást is. Már csak 2 hetem maradt. Holnap találkozom egy ügynökkel. Megmutat két lakást. Amit szerzek ott fogtok aludni ti is, ha jöttök. Szóval szorítsatok!!

Annyit tüsszögtem ma hogy a görög gyerek megkérdezte hogy nem lenne e jobb ha haza mennék. MOndtam szedek gyógyszert. Mondta hogy nem eleget..
Hogy régi MKBs kollégát idézzek: "Szedjé vitamint mer megdöglesz bazzeg!"

Lementem a patikába és az apadó otthoni készleteimet feltötöttem helyi flue elleni gyógyszerrel. Hiába.. Nem vagyok 20 éves. Régebben 2-3 nap allatt átment rajtam egy ilyen megfázás. Ez már vagy 4 napja nyúz :)

Kondiba ma is elmentem. Mozogni kell. Van egy rész ahol szabad súlyok vannak meg egy rész ahol a kondigépek vannak. Én mind a kettőt csinálom. De a szabad súlyos helyen olyan test szag van.. Nagyon durva. Ahhoz képest amennyibe kerül. Ilyen árért otthon taxival járhattam volna csillaghegyre kondizni. Na de mindegy is. Az még durva, hogy a szabad súlyos helyen ma csak én voltam meg 4 kitetovált, 2 méteres, hogy politikailga korrekt legyek afro amerikai volt. Mint a National Geograpic-on, Az Amerika legkeményebb börtönei sorozatban. Testszag, vas, izom, kigyúrt, bizalom keltő afrók, meg én... Sűrűn néztem hátrafele. Végül is megúsztam. 


Hazafele menet...
Már régebben is akarta mondani, hogy a föltszinten lakó emberek valamilyen furcsa módon nem használnak függönyt.. Mész este nyugodtan az utcán és akaratlanul is benézel a földszinti lakásba. Őket ez nem zavarja. Olyan mint egy valóság show. MOndjuk engem néha zavar, hogy bentről bámulnak :)
Két típúst véltem eddig felfedezni.
a) nyugdíjas pár felkapcsolt villany mellett üll a 9 nm-es nappaliban egy kannapén és nézi a TV-t. 
b) 40-es faszi alsógatyában főz valamit a studió lakás konyhájában.

Az van hogy egyik sem vonz, ellenben mind a kettő irritál. Olyant még sose láttam, pedig sokhelyre benéztem véletlenül :) , hogy 20-as lány fehérneműben főz. Na mindegy.. Legközelebb majd befényképezek valahova hogy lássátok ti is.

Hát mára ennyit sikerült öszekaparni borzasztóan érdekes életemből...

Kalóz

1 comment:

  1. A fényképet csak a fehérneműs csajról kérjük ha esetleg mégis összehozna vele téged a sors.

    ReplyDelete