Tuesday, 14 January 2014

Újra otthon

Sziasztok,

Mint tudjátok volt otthon két szép hetem. Hát röviden ez történt.

Először is a hazaérkezésem nem volt leány mese. Aki olvasta az előző bejegyzést az tud róla. Amikor hazaértem a lakasbá a nagy ijedségre ittam egy pálinkát apukámmal. Kicsit győzködni kellett. Azt mondta ha iszik velem akkor neki ennie is kell. És már késő van hozzá. Végül is meggyőztem. Ettünk is meg ittunk is. Nem kellett azért olyan sokat győzködni. 
Ezután átmentünk a szomszédba és ott hajnalig beszélgettünk némi bor és pálinka mellett.  Szó szerint hajnalig. Valamikor 6 kor mentünk haza. Ezúton is köszi neki a fogadtatást. Név szerint Peti, Grérti mint házigazdák, illetve Roli és Anita mint jó szomszédok. Tényleg jó volt haza menni.

Másnap mentünk vissza Tótkomlósra. Az idő jó volt. 3 óra allatt otthon voltunk.

 Ilyen a naplemente a pusztában Orosháza allatt :)

Megérkeztünk. 

A mopszom már nagyon várt. 1 hétig ettem, ittam, aludtam. 



 Beinstalláltam a régi wifimet. A másodikon lakunk de innen a garázs mellől is lehetett fogni a jelet.

 Karácsonyi sütögetés. Nyilván mopsz kunyermál.
 A zserbó ahogy szeretem. Apa csinálja a legjobban.
 A karácsonyi menü. Kacsa minden jóval.. Nyami.
 Esti kártyázás a vacsora után. Mopszot nem kötötte le.


 Rajzfilemet néztem egész nap. Azt terveztem hogy majd jól dolgozok otthonról, de nyilván nem lett belőle semmi.
 1 hét elrepült. Már jött is szokásos vasútűllomásos jelenet. Sírás rívás.
 Megérkeztem a székes fővárosba. Este Irie Maffia és PASO Rékával. Jó hangulatban láttunk neki az éjszakának.
 Pár sör és Unicum után keztük egy Quimby-vel.


 

 
 Majd jött a várva várt Iria Maffia. Bocs Robi hogy nem szóltam a buliról. Gondoltam asszony úgy sem engedne el. A szokásos jó minőségben és hangulatban. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy 2013 ban 3 hazamenetelből 2-n sikerült koncertre is mennem.






 Majd jött a PASO. Végig ugráltam az egészet. Jó volt otthon.




Másnap délután irány az Oxigén wellness. Olcsóság van. Csak 10 font a napi wellness jegy :D:D Hülyének is megéri. Este csináltam egy kis belvárosi túrát. Kezdtem az Arany János utcában. Bazilika. Kirakodó vásár.





 Azt hiszem a képek magukért beszélnek. Budapest Budapest decsodás..

 
 







 Mit egy tündér mese.. Nagyon szép helyen laktok gyerekek!!! Amikor tehetitek mejtek ide ki..




 



A képek után ezt idevágónak gondoltam. De szar itt élni!!

Hétfőn ismét Oxygén wellness. Addig kell menni amíg lehet. Utánna nekiálltam a két meglévő legómat összerakni. Olyan sokáig voltak szétszedve... Hiányoztak ám.
Egy estém és egy délelőttöm ment rá de megérte. Újra a régi pompában tündökölnek.
 Kedden szilveszter. Irány Tatabánya ahogy ez az utóbbi 2 évben volt. Welcome drink ready.


 Készültünk az estére. Kaja és a hangulat alakult.

 Rég nem látott arcok..
 Nagy Csuhaaaa!! Jó hogy végül el tudtál jönni.



 Majd amikor már kezdtünk belemelegedni akkor irány a mozi. Nincs is jobb mint egy jó szilveszteri mozi. The Hobbit 2 3D. Jól előkészitette az estét :)

 A moszi után kicsit bele kellett húzni mert leült a hangulat. Szóval elővettem a jelmezeimet és elkezdődött a fényképezkedés.



 A ki az este idiótája címet simán nekik adom :)


 Milyen jól jött a 3D szemüveg a buliban..

 
 Ez meg ki ez?
 És a kaja!! Hát valami isteni volt. Köszi a két főszakácsnak és mindenkinek aki részt vett benne.


 Aztán elkezdődött a társasjáték és vetélkedő szezon.


 A vetélkedő mozival kapcsolatos kérdéskeből ált. Máig sem értem hogy lettem a harmadik. Ezzel a teljesítménnyel végüls is nyertem egy szép szőke bajuszt.. Köszi Peti.. És ezzel elszabadult a pokol.








 Pikk Pakk éjfél lett.
 És a játékok folytatódtak.


 Nem szeretem az Unicum-ot de ott még az is jól esett.




 Másnak ebéd után még nyomtunk egy partit csak hogy kihasználjuk az időt.




Majd egyszer csak megjött Ata értem és már Száron is voltam. Jót beszélgettem velük. Rég láttam Atát és Brigit is. Köszi a vendéglátást.

El is jött az utolsó napom itthon. Kicsit sürőre sikerült.
Délre mentem a KHba. Mentünk a srácokkal ebédelni. Onnan 2 kor átugrottam Balázshoz Budára Ő ugyanis térdszalag szakadással nem nagyon tudott ugrálni. Tőle 4 re mentem Colin-hoz. Nagyon jót beszélgettünk. Azt hittem hogy 2 hét allatt elfelejteni angol nyelv de ilyenkor mindíg megnyugtat hogy nyugodtan menjek vissza másnap nem lesz gond az angolommal.  :) Tőle 6 kor mentem el és szaladtam a Ferenciek terére Norihoz. Vele az Egy-Kettő fröccs teraszra ültünk be. Én még toltam egy utolsó jó gulyás evest a nagy út előtt. Ittunk pár szép bort és 8 fele könnyes búcsút vettünk. Imigyen telt a csütörtököm.

Este még beköszöntem a szomszédokhoz majd elkezdtem bepakoltam a másnapi útra. 
Péntek reggel 6:40 kor indult volna a gépem de a köd miatt csak 7:20 szálltunk fel. 
11 kor már a gépem előtt ültem. 
Így telik el 2 hét otthon. Karácsony és Szilveszter. Elég mozgalmas volt. Köszi mindenkinek akivel sikerült összefutnom és köszi a türelmet aki most nem kimaradt.

Az összefoglaló már készül az utolsó egy évemről. Már csak napok és ihlet kérdése és kész lesz..
Kalóz Papa  

No comments:

Post a Comment