Elkezdtem a kollégával mint írtam lakásokat nézni. Szerdán is voltunk 1-et megnézni. A környék igen jó volt, a lakás is az eddigi legjobb amit lattunk. Egyből beleszerettünk, de végül úgy döntöttünk nem vesszük ki, mert bútorozatlan volt. A hajsza folytatódik..
Hazaértem és csináltam a régi jó szokásokhoz híven egy higtálas vacsorát. Fokhagymás, sütőben sült bagett, szalámik, sajtok és egy kis olasz bor. A bor volt a szűk keresztmetszet. De így is finom volt.
Szerdán megérkezett a Nexus 4. Faja kis telefon. Végre nem tévedek el Londonban :)
Pénteken megérkezett az iPad 4. Úgy látszik ez most a szerencseszámom. Nem nagyon volt még időm játszani velük, de jól néz ki a hi-tech kupac.
Pénteken meló után elmentem úszni egyet. Nagyon jól esett. Aztán benéztem kollégákhoz a 3C-be 1 sörre. Téptem is haza utána.
Hazafele ezt fényképeztem.
A teljes zenekar kitelepült a Piccadily-re és koncertezett :) Hangosítással, mikrofonnal ahogy kell :) Hiába ez London..
Szombat reggel irány Dover.
Egy volt egyetemi haverral mentünk le. Helló Ritka!!
Leértünk és meg sem lepődtünk, hogy hideg van és szemerkél az eső.
Nyilván az utunkat a dokk fele vettük.
A dokk hullamtörőin belül ez a kis vitorlás szórakozott. Látszott hogy a hullámtörőn túl igen durva a szél és a víz. Nyilvá egy vitorlást sem láttunk kint. Azért még itt bent is volt szél.
A hajó mügötti sziklákon mászkálunk vasárnap. Kb a kéménye felett balra van egy világító torony. Oda mentünk másnap.
A dokkból a városka fele vettük az irányt ahol megszáltunk. Közben belefutottunk egy erődbe. Alég nagy kiterjedésű. Még a Napoleoni háború idején kezdték el építeni, de a 2 világháboruban is használták egészen 1960-as évekig.
Nyugdíjasként egy 3 hetes karibi túra a lenti kis hajóval??
A bal oldali szikla fele vitt a túrista jelzés. Végig kellett menni a hegy szakadék mellett, ott vitt az út.
Szembe távol Francia hon partjai láthatóak. A kép nem adja vissza de kb 50 méteres szakadék van előttünk.
Elég forgalmas Dover. Percenként jönnek mennek a kompok.
Ez egy második világháborus bunker. A kb 50 méterenként van belőlük 1. Elég érdekes bele meni. Mit láthattak a védők annó.
Igy tartottak szemmel a németeket annak idelyén. Itt elég nehéz lett volna partra szállni bárkinek is.
Kemping. A lakókocsik a szakadék szálán. Biztos jó kiülni egy meleg nyári napon :)
Kiülnék egy jó sörrel.
A város ahova tartottunk. Folkestone
Visszafele nem sokat lehetett látni.
Távolban a dokk ahonnan jöttünk. 14km -es túra. Eléggé elfáradtunk.
Másap reggel a szállás mellett. Tiszta mediterrán hangulat... A képek alapkján akár lehetne valahol Olaszországban is.
Irány vonattal vissza Dover-be. Kb 8 percig tartott az ami tegnap 3,5 óra. Ragyogó napsütés, sehol egy felhő. Dover-ből irány Deal.
A doveri vár a távolban.
Lilafüred :)
Nem mentünk be a várba. 17 fontban vájt a belébő.
Azon a távoli sziklán másztunk előző nap a másik irányba.
Egy dokkoló komp.
Távolban ismét Fro.
Gyönyörű sziklák. Ha erre jártok nézzétek meg. Kellett hozzá a jóidő is. :)
Mintha a távolban már jönének a felhők.
Volt forgalom a csatornán. Akármerre jártunk egy nagyon halk alapzúgást lehetett hallani. Nem hangos de észrevehető. A folyamatosan járó nagyhajók zúgása.
Itt feküdtünk kint és ebédeltünk a napon és süttettünk a hasunk.
Valaki mondja már meg hogy a lenti szituációban mi a hajók elsőbbségadási sorrendje :)
Van remény :)
A világító torony ami tegnap a komp felett lehetett látni.
De mi még a toronytól bőven gyalogoltunk..
Tiszta medditerán érzés.
Kavicsos tengerpart ameddig a szem ellát. Nagyon durva. Próbálj meg benne gyalogolni. Sokat...
Egyre messzebb hagyjuk az utolsó fehér sziklát.
A nap kedvence. Az én is mopszom is ilyen volt 3 éve. Azóta meg hát...
A jól megérdemelt sör a parton.
Egy újabb vár. Minden falunak megvan a maga saját vára :)
Egy újabb vár :)
És hát a bizonyíték :) 16km-ert gyalogoltunk vasárnap Dover-ből.
A felhők elérték a sziklákat ahonnan jötünk.
Ezzel mentünk vissza Folkestone-ba. Fél órás út.
Viszafele bele is mentünk a felhőkbe. Ott ahol reggel szikrázó napsütés volt most felhő és köd. És tényleg nem esik, csek benne vagyunk a felhőben.
A szállástól pár percre van egy park. Parkot faszán tudnak építeni az angolok. Ezt nem lehet tőlük elvitetni..
Hát ennyi volt a 3 nap Dover környékén. A második napi túrát ajánlom mindenkinek plána ha jó idő van. A 3 nap utazással szállással kb 100 fontból megvolt. Nagyon sok látnivaló van ebben az országban is. Van ami jobb mint otthon van ami nem, de kijelenteni hogy anglia az gáz análkül, hogy kipróbálnád butaság. Kajában és a időjárásban is meg lehet találi a megfelelőt. :) Sok érdekes dolgot lehet találni. Teli van történelemmel. Nekem aki szereti a II világháborús dolgokat ez egy fajta kánaán.
És most megyek bekapcsolom az iPad-et és ismerkedek vele. :)
Kalóz






Nem egy nexus7 passzolt volna a nexus4 mellé? Ez egy kicsit variálósnak tűnik ;) És hogyhogy nem sony telefon? :)
ReplyDeleteNexus 4 az sajat es hat ar ertek aranyban az egyik legjobb valasztas.
ReplyDeleteAz iPad ceges juttatas. Ez lett a kozvelemenykutatas eredemnye.
Nem olyan szar am az. Ahogy Csaki Ur mondta, ha elfogadod hogy be vagy korlatozva es arra hasznalod amire kitalaltak, akar meg boldog is lehetsz vele..
nálam egy kád víz végzett a One S-sel, azóta a 2006 körüli W810i-met nyúzom, kicsi, akármeddig bírja, nem kell rá vigyázni, nagyon bejön :))
ReplyDelete