Sunday, 3 February 2013

Alpdőz

Hello..
Ez a hét úgy elrepült mintha nem is lett volna.
Magyon jó volt ez az egy hét is! Mint írtam szombaton indulás előtt kisütött a nap. Jó jelnek vettem.

Most nyitok egy sört megszokásból és elkezdem írni a heti beszámólót.

Reggel én még csak készülődtem, amikor a csapat már Briankon-ban volt (Briançon). Karesztól tudjuk, hogy minden Francia helységnek megvan a magyar neve. Mi több ez az eredeti.. Felkészültek a hétre némi enni és innivalóval.
  3:10-kor indult a gép Stansted-ről, 1,5 órás repülőút elé néztem mielőtt Grenoble-be érek. Kb Annyi távolságra mint Budapest - Alpdőz (Alp D Huez), de nem 20 óra mint busszal.
Alig volt felhő.
 Az út rendben volt, de a leszállás kicsit zűrös volt. Kinéztem az ablakon és tiszta köd. Mintha tejben repültünk volna.
 Amikor a felhőkbe belerepültünk azt hittem szétrázkódik a gép. Kicsit para voltam. És amikor kijöttünk a felhőkből, akkor ez a látvány fogadott. A távolban már láthatók a hófödte hegyek. Oda megy majd a buszom.
De előtte le kell szálni. Úgy landoltunk, hogy azt hittem leszakad a szárny. Szóval kicsit kemény volt, de megúsztuk.

20 perc múlva már a buszomon ültem a többiekhez. 2 óra buszozás után már ott is voltam. 1850 méter Alpdőz!! Este 8 kor száltam le a transzferről, pont a szállásunk mellett. Eléggé örültem :)
A többiek már belakták a kecót. Meg kell mondjam hogy ilyen szállásunk még nem volt. Némi felárért persze de ismét nagyon jó szállásunk volt. 6. emeleti lakás nagyon jó kilátással. 3 szoba, 3 wc, 2 fürdőszoba, és egy legalább 40 négyzetméteres nappali konyhával, étkezővel. Ja volt egy nagy lcd tévénk is. Azon mentek a zenék és a filmek esténként. Simán elfértünk 8-an. Igaz én a napplaliban aludtam Karesszal, de nem volt probléma. Ő horkolt és meg fogatcsikorgattam. Állítólag..
Egy esti kép az erkélyről.
Másnap reggel ez fogadott.


Hát gyönyörű hely, napsütés!! Minden hófedte. A pálya karnyújtásnyira. Az erkélyről látszik, hogy a pályák jól kezeltek. Minden adott ehhez a héthez.

Reggeli, öltözés, irány a sílés sport2000 és felmarkoltam a bérelt lécemet. Kezdődik a hét! Pár kép a hét eseményeiről nem idő sorrendben.

 Ebben laktunk. Felvonórol felfele..
 Piknik.

 A város felülről.


 Szemben Lödöalp. Egyik fekete pályán 3300-on.
 Kis lazulás.
 Katonák elég sok fele mászkáltak. Simán beállhattam volna közéjük a szerelésemben. :)
 Egy lyukat vágtak a hegybe, hogy át lehessen síelni :)

 Borozós, pilledős.
 Esti lazulás, beszélgetés.
 7,5 Euró volt a sör. Karesz épp ezt nehezményezi :)

 Egyik este lementünk úszni és szaunázni. Elég jól levezeti a napot.


 Közös, megilyedés.
 A város a másik hegyről.
 Még jó, hogy két térképészünk volt.
 Reggel az erkélyen hóesés után.

 Ezzel a felvonóval kellett felmenni a központba.


 Itt is katonák. Viccesek voltak mert át kellett kelniük egy sípályán. Hát szedni kellett a lábukat hogy el ne gázolják őket.


 Nem volt meleg.

 Csoki fondant. Húú. Tudnak valamit.

 Sapi kiesett a felvonóból. Egy jó másfél perces próbálkozás után sikerült felália a kezelő személyzet segítségével. Kare nem bírta felrántani :)


 A két fekete pályázó.




 Rizi a sték evés közben. Szenvedett vele. :)Végül Karesznak kellett segíteni befejezni.

 Kubai stílusú étterem, Francia raklet :) Rég ettem ennyi sajtot.


 Sapi egy újabb érdekes pózban fényképez :)
 A kis csapat.





 Piknik után néhány kép.



 A jég barlangban.
 Ránk vártak.
 Maci néz.



 Utolsó nap úgy szakadt a hó hogy semmit nem lehetett síelés közben látni. Elég jól megáztunk. Már sajna nem volt olyan élvezetes..

 És hát Rizi is elszámolta magát és belénkrongyolt. Felborított engem és a Kareszt is. Köszi Rizi ;)






Gyorsan elment. Nagyon gyorsan.

Szombaton reggel arra ébredtünk hogy a pénteki és a péntek esti havazásnak meglett az eredménye. Brutál hó mindenhol. Autók csúszkáltak az úton. Már amit ki tudtak ásni. Ez nem sejtettett sok jót.
Gyorsan pakolás, takarítás, kulcs leadás. A többiek fél 10 kor leléptek. Igaz 9 re igérkezett a busz, de ilyen körülmények között fél óra igazán semmiség.





 Emberek síelve mentek bevásárolni. Van egy feelingje hogy a városban az úton síelsz :)

És van aki szánkózott :)

Szóval a többiek elmentek. Én vártam a transzfert. Megpróbáltam egy hamarabbi buszra felférni, de minden busz tele volt. Emiatt 4 órát áltam a szakadó hóban, kisebb megszakításokkal. Végül eljött a fél 2 és jött az én buszom. Igazaból a körülményekhez képest csodálátra méltó, hogy 1 percet sem késett. Ezek a hegyi emberek tudnak valamit. Szóval irány Grenoble. Lent a völgyeben nem esett semmit, sőtt Grenobléban még a napot is láttam. Igazából akkor láttam utoljára.

Este fél 10 kor értem haza.
Ma reggel fél 11 kor kaptam üzenetet, hogy a srácok megérkeztek Budapestre. Ez több mint 24 órás út. Elég sokat szívtak az időjárás miatt. De végül mindenki hazaért. Respect nekik.

Azt hiszem máskor is repülővel megyek. :)

Nehéz újra itt lenni egyedül, újra bele kell jönni.

Minden egybe véve egy korrekt helyen voltunk, mind szállást, mind pedig a síterepet illetően. Hátránya, hogy rossz idő esetén nagyon sok páylát lezárnak és kevés az azonos irányba tartó különböző szintű pálya. A csapat különböző tudású emberei nehezen tudnak együtt sielni. Vagy szétválnak, vagy van aki a szintjéhez képest gyengébb pályán megy. Együtt lehet vele élni azért.

Ha jók az időjárási viszonyok akkor mindenképpen ajánlott síterep.

http://www.alpedhuez.net/

Kalóz

No comments:

Post a Comment