Gyorsan felöltöztem és téptem is.
A piacon még alig volt ember. Ilyenkor érdemes érkezni, mert még nincs tömeg.
Ezt vettem 3 fontért
Szerintem jó vétel volt.
Piac után mentem a boltva. Ez lett az eredménye:
Szummában 20 font. A kép alapján meg tudja valaki írni, hogy kb ez mennyi lenne otthon?
Bevásárlás után bementem a városba, illetve az általam ismert Zara boltba. Csak úgy nézelődni :):) Abban semmi rossz nincs. Aki ismer az tudja hogy Zara mániás vagyok. Ez van, nem tagadom.
Hát a 9 fontos polcokon, amik a leárazott termékeket tartalmazzák csak 38 as és 44-es ingek voltak és ugyanaz volt a helyzet a nadrágokkal is. Szóval bánatomra üres kézzel távoztam.
Gondoltam elgyaloglok a Piccadilly-re és a mellette lévő Regent Street-en nézek körül. Ott aztan nagy élet van. Hátha találok valami jó boltot is. :) Csak nézelődni persze...
Az utam az anyakirálynő rezidenciája mellett vezetett el. Nem is gondoltam, hogy a kucsmásai akkor fognak örséget váltani. Hát de. Kiba nagy tömeg. És én belesétáltam. Mögöttem lezárták az utat, mert jöttek ki a megfáradt, tegnap óta keményen dolgozó őrök. A sok majom meg tolong, fényképezik. Gondoltam ha már itt vagyok csinálok pár képet én is. :))
Hát igy mentek a kucsmások pihenni. Nehéz lehet egész nap állni a hülye túristák tekintetét.
Elindultam kifele. És állt mellettem két nő. Lefele tekingettek a földre. Lenéztem mit néznek és mivel én közelebb voltam mint ők, és ők eléggé hezitáltak, habozás nélkül felvettem amit találtam. És hát egy 20 fontos volt és szó nélkül mentem tovább. Ki mit talál övé. Akkora volt a tömeg. Valaki elhagyta. Nem állok le megkérdezni mindenkit ki hagyta el. És hát biztos, hogy nem a lányoké volt. Nem úgy néztek ki mint akik elhagytak valamit, inkabb úgy mint akik reménykednek abban hogy találtak valamit. Hát nem csak nézegetni kell hanem cselekedni...
Boldogan mentem tovább a Piccadilly fele. Csináltam még pár képet az anyu kecójáról.
Hát itt tengeti szürke hétköznepjait a királynő és azzal szórakoztatja a lakosságot hogy a saját képével díszített pénzt nyomatat :)
Aki megteheti :):)
Battyogtam tovább..
A környéken belefutottam egy játékboltba. Gondoltam benézek. Apám ilyet én meg nem láttam. 5 emeletes játék bolt. Újra gyereknek éreztem magam. Rengeteg játék, teli eladókkal akik megpróbálják révenni a gyerekeket mindenféle trükkel, hogy vegyék rá a szülöket hogy vegyenek valamit. Nyilván a gyerekek elég fogékonyak erre a szülök bánatára. De aki ebbe a boltba betéved az ne várjon mást.
Pl ez egy autó ott a falon. Távirányítós. A faszi feltette a falra és ott autókázott vele. Jó jó de nekem más céljaim voltak. Fel az 5. re a legohoz :):) Ezek itt a legóbol kirakott királyi család. :)
Plafonról pókember lóg..
És hát a legó részleg..
A lent lévő csillag romboló 440 font :) Azt hiszem nem sok gyereknek van ilyene :)
Nagyon szépek ezek az ólomkatonák.
Ha a legó csillagromboló 440-el drága akkor ez a kompozício 550 ért egy vagyon...
Sajnos a képen nem látszik, de a boltban volt egy külön fél szint ahol a Herry Potter filmekben szereplő tárgyakat, ruhaderebokat lehetett megvenni. Nem gagyi műanyag kivitelben hanem ahogy a filmben volt. Nagyon durva.
Ami ebben a boltban nem található az nem játék...
De szeretnék újra gyerek lenni..
Elindultam hazafele. És jött az isteni jel :)
Ide is be kellett mennem. Gondoltam ha már lett némi zsebpénzem is hátha itt lesz valami használható :) Nézz le rám, óóó Istenem!! És lett is. Ez a mai szerzeményem.
Két leárazott portéka. Már nagyon megérdemeltem :)
Csináltam még pár képet a környéken aztán elmentem haza.
A képeken látszik, hogy pürgés van. Élet. Költekezés...
És újra a Piccadilly...
Látszik, hogy minden vizes. Igazából nem esik, csak olyan takony idő van, és mégis minden vizes lesz.
Erről jut eszembe. Hallottam egy teóriat, hogy nőhette ki magát Anglia egy időben világhatalommá. Három dolog kellett hozzá. Igazából három dolog hiánya.
Jó idő, jó kaja, szép nők. Csoda, hogy valamire való ember beállt tengerésznek és el akart hajózni???
Lent a metróban ismét zenész. Egyébként nem is mondtátok, hgy Tímár Joe is kijött Londonba :D
Hazaértem. Elmentem kondiba. Útközben két érdekes dolgot láttam. Az egyik egy mosógép az első emeleti erkélyen, amiben ment a mosás. Ilyet még otthon sem láttam. Kicsi a kecó szóval a mosógépet az erkélyen használják :) Milyen lehet fagyban mosni??
A másik egy autó mosó vot. A reklám szerint egy kézi autó mosó. Jött emberünk egy Fekete SLK mercivel. Kiszált. Majd előugrott 3 pakisztáni a semmiből és elkezdték kézzel lemosni az autót. Érted kézi autó mosó...
Megfőztem a karbonárámat miközben szájdert iszogattam meg bevettem Robi szíverősítőjéből 1 adagot.
Csak hogy tudjátok, hogy ezzel és az előzó bejegyzéssal összesen 3 órát basztam el!!!!
De ha cirkusz kell a népnek... Nesztek.
Enjoy!
Kalóz
nyugi, az unokáidnak is szép emlék lesz :)
ReplyDeleteMegszant az úr Téged, mert visszaadta a bevásárlásod árát :)
ReplyDelete"20 Font ennyi pénze, se apámnak, se anyámnak, de még tán a királynak sincsen..."
Azért kaptam szerintem mert a metróban segítettem egy nőnek felcipelni a kevésbé akadálymentesített metróban a babakocsiját, gyerekestül...
ReplyDelete